Hat hónapig Reyes egy űrállomáson élt, amely a Föld körül keringett, és bár a munka fontos volt, könyörtelenül egyhangú is. Ahogy teltek a hetek, a feladatok közötti csend egyre nehezebbé vált, és magányosabbnak érezte magát, mint ahogyan várta.
Egy péntek este a rádiója gyenge jelet fogott egy amatőr frekvencián. Először azt gyanította, hogy csak képzeli, de aztán megkülönböztette egy gyerek hangját, aki lassan és nagy gonddal olvasott fel egy képeskönyvet. A kislány neve Lila volt. Kilenc éves volt, és az iskolája rádióklubjának tagja egy kis városban, messze lenn.
Attól kezdve minden pénteken beszélgettek. Lila tudni akarta, milyen szaga van az űrnek, Reyes pedig, némi gondolkodás után, azt mondta neki, hogy forró fém szaga van. Lila megkérdezte, hangosak-e a csillagok, Reyes pedig elmagyarázta, hogy az űr tökéletesen csendes, bár a csillagok úgy néznek ki, mintha kiabálni szeretnének. Utolsó péntekjén a pályán felolvasta Lilának a könyv végét. És amikor végre leszállt, az első hely, amelyet meglátogatott, még mielőtt kicsomagolt volna, a rádióklub volt Lila iskolájában.