A családban mindenki szerette Rosa nagyi levesét, de senki sem ismerte a titkát. Egy vasárnap a nyolcéves Leo úgy döntött, megkérdezi.
„Nagyi, mi a titkos hozzávaló?”
„A kék üvegben van a legfelső polcon”, felelte a nagyi, anélkül hogy felnézett volna a hagymából.
Leo végighúzott egy széket a konyhán, felmászott, és kinyitotta az üveget. Üres volt, egy összehajtott papírt leszámítva. Szétnyitotta, és elolvasott egyetlen szót: „Idő.”
„Ez nem hozzávaló”, mondta kissé csalódottan.
„Várj, és meglátod”, mondta a nagyi.
Hát várt. Nézte, ahogy a nagyi lassan hámozza a zöldséget, kevergeti a fazekat, és egy régi dalt dúdol. Az iskoláról és a barátairól kérdezte, és mesélt a reggeli piaci látogatásáról. A leves három órán át lassú tűzön főtt. Amikor végre elkészült, Leo vett egy kanálnyit, és lehunyta a szemét. „Olyan az íze, mint az egész délutánnak”, mondta. A nagyi csak rákacsintott.