Yara, aki tizenöt éves volt, és az unokatestvére, Adam, aki tizenhárom, a nyarat a nagymamájuknál töltötték. Egy reggel a nagymama néhány érmét nyomott Yara kezébe, és azt mondta: „Vegyetek nekem sáfrányt a régi piacon, kérlek.” Egyikük sem akart elsőnek útbaigazítást kérni, ezért szétváltak, mindketten biztosak abban, hogy hamarabb megtalálják a megfelelő pultot, mint a másik.
Hiba volt. A régi piac keskeny sikátorok útvesztője volt, hangos az áraikat kiabáló árusoktól, és nehéz a kömény, a bőr és a meleg kenyér illatától. Gyerekmagasságú fűszeres zsákok álltak, és rézfazekak lógtak, mint a harangok. Tíz percen belül mindkét unokatestvér reménytelenül eltévedt. Különböző boltosok megkönyörültek rajtuk, de az útbaigazításaik inkább vidámak voltak, mint világosak.
Merő szerencsével Yara és Adam mindketten egy apró teás pultnál kötöttek ki, amelyet egy velük egyidős lány vezetett. A neve Sara volt. Forró, édes teát adott nekik, térképet rajzolt egy szalvétára, és nem fogadott el pénzt. Későn értek haza, a sáfránnyal és egy elmesélni való történettel. A nagymama addig nevetett, amíg meg kellett törölnie a szemét. „Én Sara nagymamájával jártam iskolába!”, mondta.