Yara, aki tizenöt éves volt, és az unokatestvére, Adam, aki tizenhárom, a nyarat a nagymamájuknál töltötték. Egy reggel a nagymama néhány érmét nyomott Yara kezébe, és azt mondta: „Vegyetek nekem sáfrányt a régi piacon, kérlek.” Egyikük sem akart elsőnek útbaigazítást kérni, ezért szétváltak, mindketten titokban biztosak abban, hogy hamarabb megtalálják a megfelelő pultot, mint a másik.
Hiba volt. A régi piac keskeny sikátorok útvesztőjének bizonyult, hangosnak az áraikat kiabáló árusoktól, és nehéznek a kömény, a bőr és a meleg kenyér illatától. Gyerekmagasságú fűszeres zsákok álltak, és a ponyvákról rézfazekak lógtak, mint a harangok. Tíz percen belül mindkét unokatestvér reménytelenül eltévedt. Különböző boltosok megkönyörültek rajtuk, és vidámabb, mint világos útbaigazítást adtak, és mindegyikük teljesen biztos volt benne, hogy neki van igaza.
Merő szerencsével Yara és Adam mindketten egy apró teás pultnál vetődtek partra, amelyet egy velük egyidős lány vezetett. A neve Sara volt. Forró, édes teát töltött nekik, térképet rajzolt egy szalvétára, és határozottan nem fogadott el pénzt. Későn értek haza, a sáfránnyal egy papírtölcsérben biztonságban, és egy elmesélni való történettel. A nagymama addig nevetett, amíg meg kellett törölnie a szemét. „Én Sara nagymamájával jártam iskolába!”, mondta.