Elena ötvenkét éves volt, és még soha nem ült repülőn. A fia babája, az első unokája, három hetes volt. Háromórás útra szólt a jegye, és a kapunál remegett a lába.
Az ablak melletti helyen, a 14A-n, Theo ült, egy nyolcéves fiú, aki egyedül utazott. „Kéri az ablakot?” kérdezte. „Ezt már hatszor csináltam.” Felszálláskor Elena behunyta a szemét. „A felszállás csak annyi, hogy a repülő nagyon gyorsan fut, amíg a földnek meg nem unja”, mondta Theo. Elena nevetett.
Később a repülő megrázkódott. „Ne félj, itt vagyok”, mondta Elena, és megfogta a kezét. „Nem félek”, mondta Theo. „Fogom a kezét, mert úgy néz ki, mintha félne.” Nevettek. A reptéren a fia egy kék takaróba csavart babát tartott. „Repültem”, suttogta. „Érted repültem.”
