Karim tizenkét éves volt, és a nagyapjával, Idrisszel és négy tevével ment át a sivatagon. Az első napon Idris azt mondta: „A szél rajzol a homokba. Tartsd a szelet a bal arcodon, és eljutsz a vízhez.”
A második napon homokvihar jött. A homok eltakarta a napot. Idrisnek láza volt, és leesett a tevéről. „Karim”, suttogta, „most te vezetsz minket. A csillagokat nem látod. Olvasd a homokot.”
Karim egymás mögé kötötte a tevéket, a nagyapját pedig az elsőre kötötte. Egész éjjel ment, a szél a bal arcán volt. Hajnal előtt elült a szél, és pálmafákat látott. Az oázis volt! Idris kinyitotta a szemét. „Ki tanított meg viharban járni?” „Te, nagyapa”, mondta Karim. „Azt mondtad, sosem figyelek. Figyeltem.”
