Dina, tizenöt éves, és Ivo, tizennégy, az iskola természettudományi szakkörébe járt, öt másik gyerekkel és a tanárnőjükkel, Okonkwo asszonnyal. A projektjük egy nagy ballon volt, egy hungarocell dobozban kamerával, telefonnal és ejtőernyővel.
Szombaton kilenckor a szakkör visszaszámolt, és a ballon felszállt a felhők közé. Egy óra múlva a telefon elvesztette a jelet. Körülbelül harminc kilométer magasan a ballon kidurrant, és az ejtőernyő lehozta a dobozt.
A gyerekek beszálltak Okonkwo asszony régi kisbuszába. Órákig keresték. Délután négykor a telefon egyszer csippant. Egy káposztaföldön egy idős gazdálkodó, Dolan asszony ült a fehér doboz mellett. „Ez a tiétek?”, kérdezte. „A tehenem megpróbálta megenni az ejtőernyőt.”
Az iskolában megnyitották a kamerát. A képeken a föld egyre kisebb lett, aztán felhők jöttek, aztán egy olyan sötét ég, mint az éjszaka, pedig dél volt, egy vékony kék ívvel: a Föld peremével. Az utolsó kép egy tehén hatalmas orra volt. Mindenki nevetett, és a szakkör egymás mellé akasztotta a két képet: „Az ég pereme” és „A tehén pereme”.
