Minden tavasszal a domboldali falu megtartja a Sajtgurítást. Egy szekérkeréknyi kerek sajtot legurítanak a dombról, és aki először elkapja, megnyeri azt és az Aranykanalat is. De idén a polgármester megcsúszott, és elengedte a sajtot a sípszó előtt, a sajt pedig magától útnak indult.
Bement a pékség elülső ajtaján, és kijött a hátsón. Aztán lepattogott a hosszú lépcsőn a kikötői útra, és négyszáz ember futott utána: a pék, arcán liszttel, a postás, három nagymama és a polgármester, kalappal a kezében.
Ada nyolcéves volt, túl kicsi ahhoz, hogy a felnőttekkel fusson. Előző nap azt mondta: „A sajt lefelé gurul, tehát a legalacsonyabb helyen áll meg: a móló végén.” Most ott ült a kis piros kiskocsijával.
A sajt végiggurult az egész mólón, nekiütközött a kocsinak, és megállt. Ada megnyerte az Aranykanalat. Négyszázegy darabra vágta a sajtot: egyet mindenkinek, és egyet a polgármesternek, hogy bocsánatot kérjen.
