A város régi részén állt egy toronyóra, amely hónapok óta gondot okozott. Minden éjjel pontosan 3:07-kor megállt, és minden reggel Varga úrnak, az órásnak kétszáz lépcsőfokot kellett megmásznia, hogy újra elindítsa. Ellenőrizte a fogaskerekeket, megolajozta a rugókat, kicserélte a súlyokat, de semmi sem segített. A polgármester, aki sehová sem szeretett elkésni, mindenkinek panaszkodott, aki átment a téren.
Nina, a kíváncsi tízéves kislány, meg volt győződve arról, hogy az óra egyáltalán nem romlott el. Ha minden éjjel ugyanabban a percben történik valami, gondolta, akkor valaminek ki kell váltania. Egy hideg estén bepakolt egy zseblámpát és egy termosz kakaót, és elbújt a szökőkút mögé, elszántan, hogy ébren marad.
Órákig semmi sem mozdult. Aztán, nem sokkal 3:06 után, halk súrlódást hallott maga fölött. Egy sovány szürke macska surrant be a torony egyik törött ablakán. Úgy ment át a szerkezeten, mintha ismerte volna az utat, és összegömbölyödött az inga nehéz súlyán. Egy pillanattal később az óra elhallgatott.
Nina nem kiabált, és nem rohant, hogy elkergesse a macskát. Reggel egyszerűen kért egy kosarat Varga úrtól. Együtt megjavították az ablakot, és egy párnázott fekhelyet helyeztek az inga mellé, és attól a naptól az óra tökéletesen járt. A város Percnek nevezte el a macskát.