Egy kisvárosnak kilenc énekesből álló kórusa volt, akik hamisan és ütemtelenül énekeltek. Három héttel a kórusfesztivál előtt az öreg karnagy nyugdíjba ment. A város elküldte Ferro asszonyt, egy negyvenéves nőt.
Az első este a táblára írta: „Siket vagyok. Nem foglak hallani titeket. Nézniük kell engem.” Aztán levetette velük a cipőt, és felállította őket a fa színpadra. Az ütemet a padlón át érezte, és megtanította őket is érezni.
Megtanulták nézni a kezét. A fesztiválon négyszáz ember volt a teremben. A zongorista beteg volt, ezért a kilencnek nem volt hangszere. Ferro asszony felemelte a kezét, és énekeltek. A leghátsó sorban tizenkét siket gyerek felállt, és a levegőben lengette a kezét.
