A véget nem érő forgalmú városban élt egy varjú, akinek szenvedélye volt a dió, de nem tudta, hogyan nyissa ki. A héj túl kemény volt a csőréhez, és hetekig ugrált egyik parkolóból a másikba, éhesen és egyre dühösebben. Aztán egy délután látta, hogy egy autó átgurul egy lehullott dión, éles reccsenést hallott, és látta, hogy a héj felnyílik. A varjú, aki soha nem járt fizikaórára, azonnal megértette az elvet.
Attól kezdve egy szakember türelmével dolgozott. Elvitt egy diót a gyalogátkelőhöz, a forgalom útjába tette, és a lámpához vonult várni. A nehezét a kerekek végezték el. Csak amikor a lámpa pirosra váltott, az autók megálltak, és a gyalogosok hullámokban elárasztották az átkelőt, ereszkedett le a varjú, egy véletlenül arra járó tettetett közönyével, és szedte össze az ebédjét.
Egy idős férfi, Sato úr, aki az átkelő melletti padon verebeket etetett, minden nap nézte ezt a rutint, és eleinte nem volt hajlandó elhinni. Néhány héten belül cinkossá vált: otthonról hozott diót, és gondosan az úttestre helyezte. Évekkel később a varjú két fiókával tért vissza az átkelőhöz, és a lecke újra kezdődött.