Paloma utcai festő volt. Egy keskeny sikátor végén szürke fal állt, és egy reggel ajtót festett rá. Zöld volt, sárgaréz kilinccsel és levélnyílással. Az iskolába menő gyerekek kopogtak az ajtón, és vártak, mintha kinyílna.
Három héttel később Duarte úr, egy városi képviselő, aláírt egy rendeletet. Hétfőn a falat újra szürkére festik, mert az az ajtó, amely nem nyílik, „hazugság a falon”.
De szombat reggel Paloma cédulákat talált a megfestett nyílásba dugva. „Jó reggelt, ajtó.” Egy fiú macskarajza. Valaki egy igazi piros postaládát tett alá, és vasárnap estére negyven levél volt benne, mind „A Zöld Ajtónak” címezve.
Hétfőn Duarte úr eljött megnézni a festőket. Kinyitotta a postaládát, és talált egy neki szóló levelet, viaszkrétával írva: „Kedves Duarte úr, kérem, ne zárja be az ajtót. Sami, hétéves.” Kétszer elolvasta, és hazaküldte a festőket. Paloma igazi lábtörlőt tett az ajtó elé. Másnap reggel újabb levél volt a ládában: „Kedves ajtó, sajnálom, hogy majdnem bezártalak.”
