Parázs fiatal sárkány volt, aki nem tudott tüzet fújni. Amikor megpróbálta, csak köhögött, és néhány borsó nagyságú szikra ugrott ki a szájából. A hegy nagy sárkányai kinevették. „Parázs, te még egy gyertyát sem tudsz meggyújtani!”, mondták.
Tél közepén éjjel, hullő hóban lemászott a hegyről, és egy negyven házból álló faluba ért, ahol minden ablak sötét volt. A pékség előtt, takaróba burkolózva ült a hideg kemence mellett a pék, Marsh asszony, egy hatvanéves nő. „A vihar havat fújt a kéményen át, és kioltotta a tüzet”, mondta. „A gyufa vizes, a fahasábok nedvesek. Reggelre nem lesz kenyér.”
Nem félt az ajtaja előtt álló sárkánytól. „Tudsz kemencét gyújtani?”
„Csak szikrákat tudok köhögni”, mondta Parázs.
„Akkor köhögj”, mondta Marsh asszony.
Az első szikrák kialudtak a vizes fahasábokon. Egy nagy sárkány tüze az egész pékséget felégette volna, de az apró szikrákat türelemmel lángra lehetett éleszteni. Marsh asszony hozott egy doboz száraz forgácsot, és Parázs egész éjjel köhögött. A negyvenedik szikra megfogott. Egy hüvelykujjnyi láng kis tűzzé nőtt, a kis tűz pedig izzó kemencévé.
Hajnalban az egész falu a pékségbe tódult meleg kenyeret enni. Marsh asszony táblát tett az ajtóra: „Parázs, hivatalos kemencegyújtó.” És Parázs megértette, hogy a szikrái pont jó méretűek.
