Egy téli erdőben hosszúak és sötétek voltak az éjszakák. Egy este a róka meglátta a favágó lámpását a kunyhó mellett lógni. A fogai közé vette, és az odújába vitte, nagyon büszkén. Az erdőben senkinek másnak nem volt fénye.
Eközben a többi állat botladozott a sötétben. A sün egy árokba gurult, a bagoly nekirepült egy ágnak, a nyulak pedig nem találtak haza. A róka hallotta őket, de nem akart osztozni.
A harmadik éjszakán, egyedül az odúban, a fény kicsinek tűnt neki. Csak a saját nagy árnyékát mutatta a falon. A negyedik éjszakán elfogyott az olaj, és az odú sötétebb volt, mint valaha.
Reggel a szégyenkező róka visszavitte a hideg lámpást, és a favágó lába elé tette. A favágó csak ennyit mondott: „Szomjas volt.” Megtöltötte olajjal, és felakasztotta az útkereszteződésben, ahol az erdő minden ösvénye találkozik. Egész télen a róka a többiekkel ült alatta, és a sün mindig arrébb húzódott, hogy helyet csináljon neki.
