A történet szerint a kávé létezését egy Kaldi nevű kecskepásztornak köszönheti, aki Etiópia felföldjén élt, jóval azelőtt, hogy bárkinek eszébe jutott volna az ilyesmit leírni. Egy este a kecskéi megtagadták, hogy értelmes állatok módjára viselkedjenek. Ahelyett, hogy éjszakára lenyugodtak volna, a holdfényben ugráltak és hancúroztak, éberen és láthatóan elégedetten önmagukkal, mintha beavatták volna őket egy viccbe, amely a teremtés többi része elől elkerülte a figyelmet. Kaldi, aki sosem látta őket ennyire élénknek, az ok után kezdett kutatni, és nem tartott sokáig, míg megtalálta: a kecskék egy olyan bokor fényes piros bogyóin lakmároztak, amelyet ő soha nem vett észre.
Mivel kíváncsi fiatalember volt, maga is megkóstolt néhány bogyót. Kellemes nyugtalanság kúszott végig a tagjain, és úgy érezte, reggelig képes lenne gyalogolni. Alig várva, hogy megossza a felfedezését, a szomszéd dombon álló kolostorba sietett, és mindent elmesélt az apátnak.
Az apátot, aki óvatos ember volt, nem nyűgözte le a dolog. A bogyókat veszélyesnek, ha nem egyenesen ördöginek ítélve a tűzbe vágta őket. Ami ezután történt, mindenkit meglepett: a megperzselt szag helyett meleg, megdöbbentő illat töltötte be a szobát, és a tűzhelyhez vonzotta a szerzeteseket, mint az éjjeli lepkéket. Kikotorták a pörkölt magokat a parázsból, megőrölték őket, és forró vízzel leöntötték. Ez volt, állítja a legenda, az első csésze kávé, és a szerzetesek, akiknek mindig nehezükre esett nyitva tartani a szemüket a hosszú éjszakai imák alatt, azonnal megszerették. Hogy ebből akár egyetlen szó is igaz-e, azt senki sem tudja megmondani; de a történet évszázadokat élt túl, ami a legtöbb történelemről nem mondható el, és mindenesetre olyan történet, amelyre érdemes csészét emelni.