Noa interjúja operatív koordinátori állásra a Northline Deliverynél tíz órakor volt. Fél tízkor megérkezett, és a parkolóban talált egy öltönyös férfit, aki egy ezüstszínű autó mellett térdelt, amelynek defektes volt a kereke. Fordítva tartotta az emelőt. „Reménytelen vagyok az autókkal”, mondta.
Noa apja megtanította kereket cserélni, amikor tizenöt éves volt. „Tízkor interjúm van, ezért sietek”, mondta. De a kerékcsavarok beragadtak, és rá kellett állnia a kulcsra. Fél óráig tartott. A férfi nem kérdezett tőle semmit. Csak ennyit mondott: „Sok sikert.”
Zsebkendővel dörzsölte a kezét, de a fekete nem ment le, és tíz óra öt perckor öt percet késve lépett a recepcióra. A recepciós felhúzta a szemöldökét. A teremben három ember ült egy hosszú asztalnál, és a negyedik szék üres volt. Noa az első kérdésekre az asztal alá rejtett kézzel válaszolt.
Öt perccel később kinyílt az ajtó, és belépett a férfi a parkolóból. „Elnézést a késésért”, mondta. „Defektet kaptam, és egy idegen segített nekem.” Noára nézett. „Már fél órája folyik az interjúnk.” Kessler úr volt, az igazgató, és azt mondta, hogy a lány keze jobban lenyűgözte, mint az önéletrajza.
Aznap délután megkapta az ajánlatot, és másnap reggel doboz érkezett egy kerékjavító készlettel és egy kártyával: „Üdvözöljük a Northline-nál. A következő idegenének.”
