Azt mondják, egy este egy kereskedő érkezett egy kis városba a sivatag szélén, egy ezüst korsót cipelve. Megállt a téren, és bejelentette: „Holdfényt árulok.” A leggazdagabb polgárok sietve zacskó aranyat kínáltak neki, egyiket a másik után, de ő minden alkalommal megrázta a fejét, és azt mondta, hogy nem aranyat akar.
A tömeg leghátsó részében egy Safiya nevű szegény lány állt. Neki nem volt aranya. Csak egy altatódala volt, amelyet az anyja szokott neki énekelni. Félénken dúdolni kezdte, és ahogy dúdolta, a korsó a kereskedő kezében világítani kezdett.
A kereskedő elmosolyodott. „A holdfényt nem lehet megvenni”, mondta. „Csak megosztani lehet.” A lány kezébe tette a korsót, és elsétált a sivatagba. Aznap éjjel Safiya felmászott a tetőre, és kinyitotta. Lágy fény terjedt szét az egész városon, és mindenki csendben ült alatta, miközben a gyerekek elaludtak.