A Moreno család Haddad úr szomszédságába költözött, egy öreg, szigorú férfi mellé, aki soha nem köszönt jó reggelt. A gyerekeknél kétszer magasabb kerítés mögött tökéletes kertje volt. A kilencéves Lila és a hatéves öccse, Finn csak a napraforgók tetejét látták.
Egy szombaton Finn piros labdája átrepült a kerítésen. A gyerekek egymást bíztatták, hogy csöngessenek be. Haddad úr összefont karral kinyitotta a kaput. „A labda a paradicsomok között van”, mondta. „Elhozhatod, ha vigyázol. A köveken menj.”
Lila a köveken ment. Másnap a labda újra átrepült, „véletlenül”. Haddad úr nem szólt semmit. De a következő napon az oldalsó kiskapu, amely addig mindig zárva volt, nyitva állt, mellette egy vödör víz és egy cédula: „A paradicsomoknak. Hat óra.”
Júliusban a gyerekek minden este megöntözték a kertet, és Haddad úr megtanította őket, hogy a paradicsom akkor érett, ha húzás nélkül leválik a kézben. A nyár végén a kis kapu kis kék ajtó volt, és másnap reggel Haddad úr köszönt előbb: „Jó reggelt.”
