Minden ősszel a falu nagy vacsorát tartott a téren, a Hosszú Asztalt, és Selma, a pékasszony háromszáz kenyeret volt kénytelen sütni hozzá. Egy este hatkor a nagy kemencéje hangos csattanással megrepedt. A füst megtöltötte a boltot, és a szerelő csak hétfőn tudott jönni.
Selma leült egy lisztes zsákra. Az unokája, Lotte, aki tíz éves volt, kiszaladt, és meghúzta az iskola harangját. Jöttek a szomszédok. „Kinek van kemencéje?”, kérdezte Selma. Mindenkinek volt! Darabokra vágta a tésztát, és mindenki hazavitt egy vödörrel.
Egész éjjel sütött a falu. A gyerekek biciklivel hordták a konyharuhába csavart meleg kenyereket. Reggelre a Hosszú Asztal tele lett kenyérrel. Selma megkóstolt egy darabot. „Ez nem az én kenyerem”, mondta. „Nem, nagyi”, mondta Lotte. „Ez a miénk.”
