A nagy pályaudvaron állt egy régi zongora egy táblával: „Kérem, játsszon!” A reggeli csúcsforgalomban emberek százai siettek el mellette. Aztán egy kisfiú leült, és egy ujjal játszott egy egyszerű dallamot.
Senki sem állt meg, de aztán egy hosszú kabátos nő leült mellé, és lassú, gyönyörű darabot kezdett játszani. Az egész csarnok elcsendesedett. Egy aktatáskás férfi jazzakkordokkal csatlakozott hozzájuk, egy utcazenész pedig hegedűn hozzáadott egy dallamot. Egy őr a lábával verte a ritmust.
Amikor a csúcsforgalom véget ért, egy nagy akkorddal fejezték be. Biccentettek egymásnak, és különböző irányokba mentek el. Egy takarító egy cetlit hagyott a zongorán. Ez állt rajta: „Köszönöm.”