Egy havas reggelen egyetlen piros kesztyű feküdt a hídon, élénken a fehér hóban, mint egy elejtett kis zászló. Egy iskolába igyekvő fiú felvette, és felakasztotta a korlátra, hogy a gazdája megtalálhassa. Később egy munkába siető nő észrevette, és áttette egy lámpaoszlopra, kicsit magasabbra, ahonnan messzebbről is látszott. Másnap a pék, aki a boltjához menet átment a hídon, egy cédulával kitűzte egy kerítésre: „Az öné?”
Teltek a hetek, és elolvadt a hó. Egy tavaszi napon egy Noor nevű lány elsétált a kerítés mellett, és megállt. Azonnal felismerte a kesztyűt: a nagyapjáé volt. Télen elvesztette, de szégyellte bárkinek is elmondani, hogy hiányzik neki. Noor hazavitte, és újra a nagyapja kezébe tette, aki nem szólt semmit, csak néhányszor megforgatta, mintha azt ellenőrizné, hogy minden megvan-e rajta. A kesztyűt áthelyező idegenek közül senki nem tudta meg soha, hogyan ért véget a történet. Mégis jó történet volt, és mindegyikük írt belőle egy sort.