Pip fiatal remeterák volt egy sziklás parton. A háza kicsivé vált: a lába kilógott, és nem tudta behúzni az ollóit. Apálykor egy sirály sétált a sziklák közötti vízmedencék mentén, a menüből választó vendég nyugodt tekintetével, és Pipnek, aki lassú volt és szorult a helyzete, egyáltalán nem tetszett a külseje.
A homokon talált egy nagy, üres csigaházat, krémszínűt és barnát, sokkal nagyobbat, mint amekkora neki kellett, egy visszhangos házat. Nem tudta elvinni, ezért mellette várt. Jött egy nagy, öreg rák, szilványi nagyságú. Kipróbálta a házat, kétszer körbejárta, és megtetszett neki. Kilépett a régi házából, meztelenül és fürgén.
Ekkor Pip olyat látott, amilyet még soha. A rákok előbújtak a kövek alól, és a homokon sorba álltak, a legnagyobbtól a legkisebbig, összesen kilencen, csápjaik egymást érintették, és vártak. Az öreg rák beköltözött a nagy házba, a második becsusszant abba, amelyet ő hagyott ott, a harmadik a másodikéba, egyik a másik után, miközben a sirály köröket írt a levegőben, és az árapály első hosszú hulláma felcsúszott a homokon.
Végül a nyolcadik rák olyan házat hagyott ott, amely pontosan jó volt Pipnek. Bemászott, és érezte, hogy az ollói biztonságban behúzódnak. Beugrott egy vízmedencébe, éppen amikor a sirály leszállt oda, ahol az imént állt. Nyolc rák kapott új otthont egyetlen üres csigaház miatt.
