Dilara apja, Hasan, nyolc hónapja meghalt, és most ő vezette a kis éttermét. Minden kedd reggel Yilmaz úr az ablak melletti asztalhoz ült. „A keddi étel”, mondta, „ahogy az édesapja főzte.”
Nem volt az étlapon, és az apja füzeteiben sem. Az első kedden pörköltet főzött. Túl sós volt. A második kedden megkérdezte a szomszédokat. Túl száraz volt. A harmadik kedden túl édes volt. Yilmaz úr minden alkalommal megette a felét, és azt mondta: „Köszönöm. Jövő kedden találkozunk.”
A negyedik kedden Dilara becsukta a füzeteket. Eszébe jutott az apja keze és a fahéjas hagyma illata. Emlékezetből főzött.
Yilmaz úr megkóstolta, és sokáig hallgatott. Aztán azt mondta: „Nem egészen ugyanaz. De ugyanaz.”
