Éva húsz éve volt tűzfigyelő. A nyolcvankét lépcsős fatornyából az erdőt figyelte füst után kutatva. A nyár száraz vége volt. Hat órakor a rádió azt mondta, hogy egy iskolai csoport, nyolc gyerek és a tanáruk, nem tért vissza a Fekete-völgyi túráról. A keresés hajnalban kezdődött volna.
Tíz perccel kilenc után Éva az erdő mélyén, messze, egy apró lángot látott. Az erdőtűztől rettegve hívta a tűzoltókat. Aztán megjelent egy második láng, és egy harmadik, háromszögben.
Éva megdermedt. A háromszögben égő három tűz régi jel: „Eltévedtünk. Itt vagyunk.” Tavaly nyáron megtanította a gyerekeknek a toronynál. Ez nem erdőtűz volt. Ezek a gyerekek voltak!
Három órán át a távcsövét a tüzekre szegezte, és a rádión vezette a mentőket. A nagy lámpát is a völgy felé fordította, hogy a gyerekek tudják, valaki látja őket. Éjfél előtt megszólalt a rádió: „Megvannak. Kilenc a kilencből.” Éva leült a legfelső lépcsőfokra, nevetett és sírt.
