Éva húsz éve volt tűzfigyelő a Cédrusdombon. Egy nyolcvankét lépcsős fatoronyban élt, és az erdőt figyelte füst után kutatva. A nyár száraz vége volt. Hat órakor a rádió azt mondta, hogy egy iskolai csoport, nyolc gyerek és a tanáruk, nem tért vissza a Fekete-völgyi túráról. A keresés hajnalban kezdődött volna.
Tíz perccel kilenc után Éva az erdő mélyén, nagyjából hat kilométerre, egy apró lángot látott. Az erdőtűztől rettegve hívta a tűzoltókat. Aztán megjelent egy második láng, az elsőtől tíz lépésre, és egy harmadik: három kis tűz háromszögben.
Éva megdermedt. A háromszögben égő három tűz régi jel: „Eltévedtünk. Itt vagyunk.” Tavaly nyáron megtanította a gyerekeknek a toronynál. Ez nem erdőtűz volt. Ezek a gyerekek voltak!
Három órán át a távcsövét a tüzekre szegezte, és a rádión vezette a mentőket. A nagy lámpát is a völgy felé fordította, hogy a gyerekek tudják, valaki látja őket. Amikor eleredt az eső, a tüzek kihunytak, de a lámpa tovább fénylett.
Éjfél előtt megszólalt a rádió: „Megvannak. Kilenc a kilencből. Fáznak és vizesek, de jól vannak.” Niko, aki tizenegy éves volt, azt mondta: „Egy néni egy toronyból azt mondta nekünk: egy tűz tévedés, három tűz üzenet.” Éva leült a legfelső lépcsőfokra, nevetett és sírt.
