Szombaton Leó egy csokoládétortát vitt egy fekete táskában a nagymamája, Rózsa kilencvenedik születésnapi bulijára, egykor. Ugyanazon a villamoson ült Hana, aki tubázik. A tubája egy fekete tokban volt, és a koncertje is egykor kezdődött.
A villamos zsúfolt volt, és mindketten telefonáltak. A poggyásztartóra tették a táskáikat, és mindegyik a rosszal ment el.
Fél egykor Hana kinyitotta a tokját, és talált egy tortát meg egy kártyát: „Rózsának, ma 90. Hívd fel Leót.” Ugyanabban a pillanatban Leó kinyitotta a táskáját, és talált egy tubát. Felhívták egymást. „Nálad van a tortám?” „Nálad van a tubám?” Megbeszélték, hogy tíz perccel egy előtt találkoznak a szökőkútnál.
Leó a tubával a hátán futott, Hana pedig a tortát maga előtt tartva futott, mint egy babát. Kicserélték a táskákat. Egykor Hana megszólaltatta az első hangot, Leó pedig belépett a tortával. „Kilencven év alatt”, mondta Rózsa, „soha nem szórakoztam ennyire. Jövőre én is akarok egy tubát.”
